kadarviktor2017A nevem Kádár János-Győző, de mindenki Viktornak szólít. 1998-ban születtem Marosvásárhelyen. Szüleim elváltak, én édesanyám mellett, nagyszüleimnél nevelkedtem. Az elemi osztályokat a búzásbesenyői Dósa Dániel Általános Iskolában végeztem, majd 2012-ben elkezdtem a középiskolai tanulmányaimat a gyulafehérvári Római Katolikus Kisszemináriumban. Sikeres érettségi után felvételt nyertem a gyulafehérvári Megtestesült Bölcsességről nevezett Római Katolikus Hittudományi Főiskolára.

Elhívásomat édesanyám és nagyszüleim imádságos és vallásos neveltetésének köszönhetem. Nagytatám apai szeretettel nevelt, ápolta bennem a hitet, ő most már Isten országában örülhet annak, hogy elindultam a papi pályán. Az utat, amelyen most és majdan a papi életemben is járni fogok a következő Szentírási idézettel próbálom végig járni: „Nem ti választottatok engem, hanem én választottalak benneteket és arra rendeltelek, hogy menjetek, teremjetek gyümölcsöt, maradandó gyümölcsöt.” (Jn 15,16)

toth nimrod norbertTóth Nimród Norbert a nevem. 2000. november 23-án születtem Marosvásárhelyen. Az elemi és általános iskolát szülőfalumban végeztem a Dósa Dániel Általános iskolába.
Vallásos családban nőttem fel, ahol katolikus módon neveltek és megtanítottak imádkozni. Rajtam kívül van még két testvérem egy fiú és egy lány, akik nagyobbak nálam. 2015 május 27-én felvételit nyertem a Gróf Majláth Gusztáv Károly Római katolikus teológiai líceumba. Itt két év alatt megtanultam milyen az, amikor egyedül vagy és mindent te kell csinálj. Az érettségi után kántor diplomát szeretnék kapni.