Az új esztendő mindig valahogyan lázba hoz minket. Talán érezzük azt a fajta belső lehetőséget, hogy az ember mindig régi és mindig új, de rajta áll, hogy például egy kezdődő év új(don)sága mennyire teszi “frissé”. Ezért - másokhoz hasonlóan, mi is sokszor tettünk újévi fogadalmat, mert öntudatlanul is vágyakoztunk arra, hogy az új év minden napján legyen valami újszerűség az életünkben.
A lázas lelkesedés hamar kifullad. Néhány hét után szomorúan kezdjük tapasztalni, hogy az elhatározások dacára, minden a régi kerékvágásba halad, s mintha nem is történt volna semmi. Ezért egy idő után lemondunk arról, hogy a megújulás belső lehetősége - attól függetlenül, hogy mit is gondolunk róla -, ekkor is megmarad. Nem hisszük már, hogy Isten az aki - mindig régi és mindig új -, képes bennünk teljességgel átformálni. Pedig, aki a hite által Jézushoz tartozik, annak Szent Pál szavai bizonyítják ezt: “Mindenki, aki Krisztusban van, új teremtmény. A régi megszűnt, valami új valósult meg.” 2Kor 5,17
- Mi újság? - kérdi valaki. - Minden a régi! - kapja a legtöbb esetben a választ. Tényleg valójában mi az tulajdonképpen, ami új? Oly sok mindent találnak ki az emberek az egyszerű haikutól a mesterséges intelligenciáig, de ezek vagy másolt és átformált változatok, vagy régi formák újlétre hívásai. Valahogy nincs kreatív újdonság. A kreativitás ugyanis belülről lobban, onnan sugallja a tippeket, onnan, ahonnan minden újdonság származik.
Új esztendőben új szívekkel. Nó, ez az, amit keresünk. Itt találjuk meg annak a vágynak a valóságát, hogy lehet mindig új esztendő, új élet, új nap, új lehetőség, új és mindig új… Mindez akkor, ha a szívünket akarjuk újítani, mely régi szív, ugyanakkor minden dobbanásánál új. Régi tömlőbe új bort nem töltünk, mert a tömlő szétszakad a bor pedig elfolyik - “Az új bor új tömlőbe való!” Mk 2,22 - mondja Jézus. Mit is jelent ez? Az elavult szívbeli tartalmakat ki kell “dobni”, és a “régi” értékeket fel kell újítani. Mennyi lelki kacat-teher vár elengedésre… Mennyire elcsépelt “régi” dolog a szeretet, és nem akarjuk fellángoltatni… A szív ha régi maradna, az új vér szétrobbantaná. És hány ember hal meg szívbetegségben a szó valódi és átvitt értelmében is! A vérünk mindig megújul, a szív pompája, és a pompa is általa mindig megújul. Erre csak akkor döbbenünk rá, amikor komolyabban belegondolunk és kezdjük figyelni a szívverésünket, légzésünket, keringésünket. Ugyanígy a bennünk lakó Isten Szentlelkével “pumpálja” mindig az élet szeretet erejét, mely önmagában és hatásaiban is állandóan új. Figyeljünk erre és máris jelen van az új(don)ság!
Az újdonság állandóságának kihívása számunkra az lehet 2024-ben, hogy figyeljük oda: Isten milyen helyzeteket hoz létre az életünkben, hogy formáljon, újítson, lendítsen, lelkesítsen, dinamizáljon. Csendjeinkben érezzük át, hogyan pumpálja isteni erejét bensőnkbe. Ha ebben az éber figyelemben és átérzésben kitartunk, akkor valóban érezni fogjuk “a régi megszűnt”, Krisztusban valami új valósul meg.
Czikó László