Az új esztendő mindig valahogyan lázba hoz minket. Talán érezzük azt a fajta belső lehetőséget, hogy az ember mindig régi és mindig új, de rajta áll, hogy például egy kezdődő év új(don)sága mennyire teszi “frissé”. Ezért - másokhoz hasonlóan, mi is sokszor tettünk újévi fogadalmat, mert öntudatlanul is vágyakoztunk arra, hogy az új év minden napján legyen valami újszerűség az életünkben.
A lázas lelkesedés hamar kifullad. Néhány hét után szomorúan kezdjük tapasztalni, hogy az elhatározások dacára, minden a régi kerékvágásba halad, s mintha nem is történt volna semmi. Ezért egy idő után lemondunk arról, hogy a megújulás belső lehetősége - attól függetlenül, hogy mit is gondolunk róla -, ekkor is megmarad. Nem hisszük már, hogy Isten az aki - mindig régi és mindig új -, képes bennünk teljességgel átformálni. Pedig, aki a hite által Jézushoz tartozik, annak Szent Pál szavai bizonyítják ezt: “Mindenki, aki Krisztusban van, új teremtmény. A régi megszűnt, valami új valósult meg.” 2Kor 5,17
- Mi újság? - kérdi valaki. - Minden a régi! - kapja a legtöbb esetben a választ. Tényleg valójában mi az tulajdonképpen, ami új? Oly sok mindent találnak ki az emberek az egyszerű haikutól a mesterséges intelligenciáig, de ezek vagy másolt és átformált változatok, vagy régi formák újlétre hívásai. Valahogy nincs kreatív újdonság. A kreativitás ugyanis belülről lobban, onnan sugallja a tippeket, onnan, ahonnan minden újdonság származik.