Nagyon elterjedt egy mondás a világban Carpe Diem. Ezt is, mint sok mást használjuk, tudjuk a jelentését, többféle értelmezést is adunk neki, de sokszor nem tudjuk az eredetét, a származását. Quintus Horatius Flaccus latin költőtől ered:
Horatius - LEUCONOÉNAK
Nem kell kérdened azt, tudni tilos, hogy neked és nekem
mily sorsot hoz az ég, Leuconoe, és Babylonia
szám-titkát se kutasd. Leghelyesebb tűrni, akármi jön. Tán több évet is ad
Juppiterünk, tán sose lesz telünk többé, melyen - ahogy
most – habokat tört meg a parti szirt. Légy bölcs, szűrd le a bort,
és nyesegess kurta kis utadon minden hosszú reményt.
Míg fecsegünk, lám az irigy idő elszáll. Éld e napot,
és a ködös holnapiban ne bízz.
Innen származik tehát ez a rövid felhívás. Én ez alkalommal a saját értelmezésemet szeretném kifejteni az új évre koncentrálva.
Ebben az év végi időszakban, közel karácsonyhoz idén először valami olyat érzek, amit eddig soha nem: túl közel van karácsony és szilveszter egymáshoz. Nem gondoltam végig, de érzem, hogy nincs túl jó hatása. Legalábbis abból a szempontból, hogy Jézus születése olyan nagy ajándékünneppé nőtte ki magát (akár a húsvéti feltámadás vagy a pünkösdi lélekjövetelhez viszonyítva), hogy egy esztendő igazi lezárását szinte beárnyékolhatja, akadályozhatja. Ugyanaz a világi hatás tapasztalható mindkét ünnepnél (lassan más ünnepeknél is!), a külsőség, a buli, az italozás és mértéktelen ételfogyasztás, valamint a hajnalig tartó magamutogató és rettenetesen hangos mulatságok, nagyon drága tűzijátékokkal. Hol van az az idő, amikor az emberek éjfélkor a harang lábánál a templomban térden állva imádkoztak hálát adva, hogy Isten gondviselése átvezette ezen az esztendőn is és egészségben lépnek át az új évbe. Ezután persze lehetett a magyar himnuszt is énekelni, de nem kétszer - mondjuk, hanem azon a 00,00 órában, amely a jelen országunkban az éjfélt jelenti.
Mit tegyünk/tehetünk mégis szilveszterkor? Ahogy a hálaadó szentmisén a pap kiértékeli az évet (mondjuk nem csak anyagilag, hanem lelkileg és szellemileg is) ugyanúgy ezt megtehetjük családban, de ami nagyon fontos egyénileg is. Ehhez viszont csend, ima és egy jegyzettömb kell.
Zárunk egy évet! – ez könnyebb. Nyitunk egy új esztendőt – ez nehezebb.
Zárni szerintem azért könnyebb, mert kézzelfogható, számba vehető dolgok vannak, milyen volt a gazdálkodás eredménye, mennyi jövedelem volt, milyen volt a termés, hol tudtunk fejleszteni, mi volt a nehéz, hol voltak hihetetlenül nagy kihívások. Sajnos úgy látom, hogy azt nem nézzük meg (tisztelet a kivételek), hogy hány könyvet olvastunk ki, hány előadáson, koncerten, színdarabon, stb. vettünk részt. Ugyanígy kellene a lelkiekkel is. Hol haladtam az Isten kapcsolatomban? Mi akadályozott, hogy Isten szeretetét jobban megéljem? Kivel, milyen személyekkel nem tudok békében élni, vajon miért? Melyik visszaeső bűnömtől tudtam az isteni kegyelemmel megszabadulni? Tehát: kell értékelés: lelki, szellemi, anyagi; ki-ki tegye meg, ha van lehetősége (és ezt keresse), erre biztatlak!
Nyitni! - hát ez nehezebb. Egy zeneműben, mindig a nyitány a legnehezebb, mert magában kell hordoznia a teljes mű koncentrációját, mint ahogy egy könyv előszavát is nagyon nehéz megírni, mert sűrítve benne kell legyen a könyv tartalma. Nehezebb nyitni egy évet, mert nem tudjuk mire számítsunk, bizonytalan krízises világban, tele félelmekkel élünk. Mégis ilyenkor terveket kell készíteni, a vágyainkra kell figyelni, elképzeléseinket kell megfoghatóvá tenni, célok kell kitűzni, szellemi, lelki célokat. Ezeket kell majd az anyagi jövedelmeknek (magyarán a pénznek) mint segédeszközöknek támogatniuk, ezért másodlagos szerepüket többé ne tegyük első helyre!
Én a magam részéről törekedni fogok 2020-ban az egyszerűségre, mely az embernek nagyszerűséget ad. Keresni fogom a csendet, mert a mindenféle zaj kívül-belül nagyon szétszór, többet fogok olvasni (amint Ferenc pápa teszi a szabadsága alatt általában), újra felfedezem a természetet és próbálom kitapintani az élet csendes de valódi lüktetését, törekszem többet beszélgetni idős emberekkel, az imádságban, az Istennel való kapcsolatban és a közösségem/közösségeim szeretetében/elfogadásában el akarok/szeretnék mélyülni. Persze más céljaim is vannak, de amelyeket veletek itt megosztok, azok afféle irányelvek, melyek a következő évet meghatároznak számomra.
Hát ez lesz nekem a carpe diem. Nem szeretnék fecsegni, hogy az irigy idő elszálljon – ahogy Horatius fogalmaz, hanem célokkal, tervekkel, és napi kihívásokkal akarom élni a JELENT. Isten ugyanis a jelenben van benne, s ha nekem sikerül a jelenben maradnom, akkor vele lehetek. Carpe diem – én most szabadon így fordítom le 2020-ra: ÉLD A JELENBEN ISTENT, a többit Ő a gondviselése majd megadja neked.
Czikó László
Megjelent a Kézfogás IX. évfolyam 1. számában, 2019 december