Dr. Jakab Antal gyulafehérvári teológiai tanárt, vicerektort és titkos ordináriust koholt vádak alapján 1951. augusztus 24-én tartóztatta le és hurcolta el a kommunista államhatalom. A későbbi gyulafehérvári püspök 42 éves korától 55 éves koráig raboskodott Románia megsemmisítő börtöneiben. Az 1964-es általános amnesztia eredményeképpen 12 év, 7 hónap és 23 nap elteltével, 1964. április 16-án szabadult és tért vissza szülőfalujába, Kilyénfalvára. Papi szolgálatát másfél évnyi várakozás után folytathatta Kerelőszentpálon és Búzásbesenyőn, ahol beírta magát falunk történetébe.
Április 27-én, az Isteni irgalmasság vasárnapján a búzásbesenyői katolikus hívek és a falu egész közössége néhai szeretett plébánosuk, később püspökük börtönből való szabadulásának 50. évfordulójára emlékeztek.
Kezdőlap
Másfél év alatt készült el a Kerelőszentpál községhez tartozó Búzásbesenyőben az uniós alapokból felépített korszerű idősotthon, amely tizenhat nyugdíjas személy befogadására alkalmas. Az intézményt, amely várhatóan a nyáron nyitja meg kapuit, a Gyulafehérvári Caritas a kerelőszentpáli önkormányzat támogatásával fogja működtetni.
A beruházást az tette indokolttá, hogy a környéken nincsen idősotthon, és sok a nyugdíjas, akik egyedül élnek, esetenként gyerekeik külföldre költöztek. A projekt egy rendkívül gyümölcsöző együttműködésnek köszönhetően valósult meg a kerelőszentpáli önkormányzat, a búzásbesenyői református egyházközség – amely biztosította az építkezéshez szükséges telket, valamint a Gyulafehérvári Caritas révén, amely működtetni fogja az intézményt. Simon István, a község polgármestere elmondta, az önkormányzat uniós támogatást nyert egy korszerű idősotthon felépítésére. A projekt összértéke 935 ezer euró (héa nélkül), ebből az önkormányzatra kétszázalékos önrész, valamint a közművesítéssel járó költségek fedezése hárult. Ugyanakkor a projekt készítésekor a község felvállalta, hogy az otthon működtetésével járó költségek egy részét is fedezi.
Örvendetes dolognak tartom, hogy egyre többen fedezik fel a kóruséneklés közösségformáló, közösségerősítő szerepét és szépségét. Erre a felismerésre szükség van akkor, amikor egy falu, egy község lakossága elhatározza, hogy helyi szinten egy ünnepet, egy eseményt emlékezetessé fog tenni. Erre gondolhattak a búzásbesenyőiek is, akik az idén második alkalommal szervezték meg adventi kórustalálkozójukat. Hogy ez létrejöhessen, ahhoz természetesen egy helyi kórus sikeres és eredményes tevékenysége kellett, és ilyen is van a községben, hiszen a fiatal, tehetséges zenetanár, Szakács Zoltán létrehozta a buzásbesenyői és kerelőszentpáli Gaudete vegyes kart. A református és a római katolikus egyház vezetői és hívei is lelkesen az ügy mellé álltak. Tavaly a református, az idén a katolikus templom volt a találkozó színhelye, de a helyi önkormányzat is, a polgármesterrel az élen támogatta a rendezvényt. December 14-én, szombaton délután a jó akusztikájú, tágas katolikus templom padsorai megtel-hettek dalosokkal és a helyi hallgatósággal.
Kegyelemteljes Karácsonyt és Áldásos Új Évet kívánok a búzásbesenyői plébánia minden tagjának!
Szeretettel
Czikópap