Jelképesen és a szó szoros értelmében is az öröm vasárnapja volt a Kerelőszentpálhoz tartozó Búzásbesenyőben, ahol a római katolikus templomban felszentelték a közadományokból megvásárolt új, sípos orgonát.
A hatszáz lelkes, erős római katolikus közösség zsúfolásig megtöltötte templomát, ahol főtisztelendő Jakubinyi György érsek celebrált szentmisét. Beszédében kiemelte, hogy az advent harmadik vasárnapját, az öröm vasárnapjának is nevezik, és számára is nagy öröm, hogy ezután a helyi közösségben egy új orgonával tudják dicsőíteni Istent. „A gyermekek a karácsonyi ajándékokat várják, ezeknek örvendenek, a felnőttek közül sokan azért örvendenek ma, hogy az advent idejének több mint fele lejárt. Minek kell valójában örvendeni?" – tette fel a kérdést Jakubinyi György, aki a választ is megadta: karácsonykor azért kell örvendeznünk és hálát adnunk, mert megszületik a Megváltó, Jézus Krisztus. „Advent a várakozás, a megbocsátás ideje. Szánjunk időt arra, hogy megbocsássunk, arra, hogy meglátogassuk egymást, arra, hogy akár anyagiakkal is segítsünk azoknak, akik valóban rászorulnak. Adjunk szeretetet, így is bizonyítva, hogy Isten gyermekei vagyunk" – mondta a főpásztor.
Az ünnepi szentmise egyik megható mozzanata volt, amikor az elsőáldozásra készülő gyermekekhez szólt, értük és szüleikért imádkozott az érsek, majd a keresztszülők adtak át kis, jelképes ajándékot a hitük megvallására készülő gyermekeknek.