„Az, aki szeretni tudja azt, ami az övé – szabad és mentes a birtoklás minden görcsétől, kielégíthetetlen éhétől – szomjától. Aki pedig jól várakozik, az időből épp azt váltja meg, ami a leggépiesebb és legelviselhetetlenebb: a hetek, órák, percek kattogó, szenvtelen vonulását. Aki valóban tud várni, abban megszületik az a mélységes türelem, amely szépségében és jelentésében semmivel se kevesebb annál, amire vár.” Piliszky János
Advent az Úr eljövetelére való várakozás. A mai világban, amikor hozzászoktunk ahhoz, hogy mindent azonnal, a lehető leggyorsabb időn belül kapunk meg, akkor valahogy újra fel kell fedeznünk a várakozásban feszülő erőt, és azt, hogyan tud átalakulni és belsőleg kitágítani ez a folyamat. Az adventi idő kegyelem, mert benne sűrűsödik össze az az erő, mely képessé tesz úton lenni, kitartani, reménykedni, hinni és bízni, még akkor is, ha nem látunk előre. Nagy a kísértésünk mindent felületesen értelmezni, így az adventet is csak kifelé, a szokott módon megélni. Várjuk Jézus születését, és várjuk második eljövetelét. De igazából mikor bennünk és általunk kell valami megszülessék, amikor mi kell várjunk és a kezdeményezés Isten kezében van, ez nem kiszámítható, és nem irányítható. Nó, ezek az igazi adventi időszakok. Persze ez sokkal egyszerűbb, mint gondoljuk. Csak el kell fogadni, ami van, úgy ahogy van, és remélni kell, hogy ez még jobbat hozhat. Jézus földi születését senki nem tudta meghatározni; sem időpontot sem helyszínt. Csak várni tudtak évezredekig azok, akiknek meg volt ígérve. Vártak és a fantáziájukban átalakították azt, akire vártak. Így, amikor a valóságban eljött, és messze nem olyan volt, mint, amit elvártak, hát nem tudták elfogadni. Ezért a választott nép még a mai napig is várja azt, aki már eljött.
Bővebben: Várakozó feszültség
